Véres ünnep Irakban - legalább 10 halott
Legalább tíz ember meghalt az iraki főváros, Bagdad közelében és az észak-iraki Moszulban szombaton, a muzulmán áldozati ünnep második napján - közölték helyi egészségügyi és biztonsági források. Öt síita zarándokot a fővárostól 20 kilométerre északra fekvő Tádzsi városban gyilkoltak meg. Az őket szállító kisbuszra helyeztek bombát.
A muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha idején a síiták elzarándokolnak hozzátartozóiknak vagy a síita iszlám egykori nagy személyiségeinek a sírjához, illetve meglátogatják távol élő rokonaikat.
Moszulban a sabak vallási kisebbség 5 tagjával végeztek. A támadásoknak húsz sebesültje is van. A Bagdadtól 350 kilométere északra fekvő városban ismeretlenek több család lakhelye ellen intéztek támadást.
A körülbelül 30 ezer főt számláló sabak közösséget üldözték Szaddám Huszein diktatúrája idején, később pedig az al-Kaida terrorszervezet vette őket célba.
Az AFP francia hírügynökség megállapítja: Irakban még mindig gyakoriak az erőszakos cselekmények, bár a legvéresebb évekhez, 2006-hoz és 2007-hez képest jelentősen csökkent a számuk. Így viszonylag kevesebb a merénylet az al-Kaida volt fellegvárának tartott Moszulban, de a terrorista hálózat továbbra is jelen van a városban.