2012. október. 24. 20:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 24. 20:41 Világ

Kizárta a holokauszttagadó püspököt a Szent X. Pius Testvériség

Kizárta soraiból a Szent X. Pius Testvériség Richard Williamson püspököt - jelentette be szerdán Genfben a tradicionalista katolikus szervezet.

Az erről szóló közlemény nem pontosítja, hogy mi volt a kizárás konkrét indoka, csak általánosságban fogalmaz. Eszerint Williamson elhatárolódott saját vezetőinek álláspontjától, nem volt hajlandó tiszteletet és engedelmességet tanúsítani feljebbvalói iránt.

Az angol püspök saját rendházát és magát a Vatikánt is nehéz helyzetbe hozta a svéd televíziónak 2009 januárjában adott nyilatkozatával, amelyben nyíltan tagadta a holokausztot. Ez az interjú ráadásul nem sokkal azután hangzott el, hogy XVI. Benedek pápa feloldotta a Marcel-Francois Lefebvre érsek által engedély nélkül felszentelt négy püspök - köztük Williamson - kiközösítését.

A katolikus egyházfő egy interjújában később azt mondta: ha tudomása lett volna arról, hogy Williamson tagadja a világháborús gázkamrák létezését, nem oldja fel a kiközösítési határozatot. 

Williamsont 2010 áprilisában egy németországi bíróság tízezer eurós pénzbírságra büntette, amelyet másodfokon 6500 euróra csökkentettek, de az ítéletet végül eljárási hibára hivatkozva megsemmisítették. 

Az angol püspök mostani kizárása olyan pillanatban történik, amikor elsimulni látszik e "szakadár" közösség és a Vatikán közötti viszonyt terhelő vita. A Szent X. Pius Testvériség vezetői maguk is bírálták Williamson holokauszttagadó nézeteit, amelyek hangoztatásával nyilvánvalóan akadályozta, hogy e közösség visszatérhessen a katolikus egyház kebelébe.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.