2012. október. 08. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 08. 12:51 Világ

Átfúrják az Andokot

Dél-amerikai mérnökök a földrész egyik legnagyobb természeti kihívásának leküzdését tűzték ki célul: alagutat fúrnak a jelenleg roppant fizikai akadályt képező Andokon keresztül, hogy megkönnyítsék az Ázsiával folytatott kereskedelemtől függő országok helyzetét.

A hegységrendszer legfontosabb, 3200 méter hosszú hágóját a téli hónapokban gyakran heteken át hó borítja, többórányi várakozásra kényszerítve a teherszállítókat az akár mínusz 25 Celsius-fokot is elérő hidegben. A dél-amerikai mérnökök most a hegység gyomrában futó, a földrész leghosszabbjának számító alagút megépítésével igyekeznek kiiktatni a problémát.

Az Aconcagua Bi-Oceanic Corridor elnevezésű, magántulajdonban épülő, összesen 205 kilométer hosszúra tervezett vasútvonalrendszer a hegység két oldalán lévő vasúti, illetve teherszállítási központokat fogja összekötni.

A nagyjából tíz éven át tartó építkezési munkálatokat követően a kínai elektronikai termékek, a chilei borok, az argentin élelmiszerek és a brazil autók több millió dolláros megtakarítással és jóval rövidebb idő alatt fognak átjutni a hegység egyik oldaláról a másikra. 

"Gigantikus infrastrukturális hálózat húzódik a hegységrendszer mindkét oldalán, de egy olyan szűk átjáróval összekötve, amelyet fel kell szabadítanunk" - húzta alá Nicolas Posse mérnök, a projekt irányítója. 

A tervet a Corporacion America nevű argentin befektetési csoport által vezetett konzorcium álmodta meg, amely egyben a beruházás tőkéjét is adja. A kivitelezési tanulmányokat már elvégezték, így a munkálatok már jövőre megkezdődhetnek. 

A beruházás környezeti hatásainak csökkentése céljából a mozdonyokat elektromos áram fogja hajtani. Kezdetben egy - 52 kilométer hosszú, 3,5 milliárd dollár költségű - alagutat fognak megnyitni, amely évente 24 millió tonnányi szállítmány fuvarozására lesz alkalmas. Igénytől függően a kapacitás évi 77 millió tonnára is növelhető egy második alagút és további vasútvonalak megépítésével, amellyel 5,9 milliárd dollárra nőne a beruházás összköltsége.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.