A neolitikumi "fogorvosi praktikákról" a PLoS ONE legújabb számában jelentették meg tanulmányukat olasz és szlovén kutatók.

A tudóscsoport Federico Bernardini és Claudio Tuniz, az olaszországi Abdus Salam Nemzetközi Elméleti Fizikai Kutatóközpont kutatóinak irányításával, valamint a trieszti részecskegyorsító (Sincrotrone Trieste) munkatársaival együttműködve vizsgálta meg az állkapocscsontot a foggal, amelyben méhviasztömés maradványait fedezték fel - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

A méhviaszt az egyén halála körül alkalmazták. A tudósoknak nem sikerült kideríteniük, hogy a "kezelés" röviddel az illető elhunyta előtt, vagy után történt, mindazonáltal úgy vélik, hogy amennyiben a halál beállta előtt alkalmazták a méhviaszt, ezzel a fogzománc és dentin (fogállomány) függőleges repedése okozta fájdalmat kívánták enyhíteni.

Mint Claudio Tuniz rámutat, a súlyos fogkárosodás nagy valószínűséggel nem a táplálkozással függhetett össze, a neolitikumban az asszonyok például fogsorukat is "bevetették" szövés közben.

Kevés a prehistorikus "foggyógyászatra" utaló bizonyíték, így a 6500 éves szlovéniai állkapocslelet újabb adalékokkal szolgál az őskori "doktori" praktikákról. "A fogkezelés legrégebbi ismert európai esetéről és a legkorábbi gyógyászati-tüneti tömésről van szó" - hangsúlyozta Federico Bernardini.