Mohamed-karikatúrákat közöl holnap egy francia hetilap
Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közöl legfrissebb, szerdán utcára kerülő számában a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap. Ezt a kiadvány igazgatója, a karikaturista Charb jelentette be egy keddi televíziós adásban, az iTélé csatornán. Szerinte a rajzok nem lesznek provokatívabbak a laptól megszokottaknál.
A karikatúrák "azokat fogják megrázni, akik azt akarják, hogy egy olyan újság olvasása közben sokkolják őket, amelyet soha nem olvasnak" - vélte Charb, külön utalva a sajtószabadságra is.
Azonnal reagált a bejelentésre Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök: felelősségre intett a témával kapcsolatban, és jelezte, hogy nem ért egyet semmilyen túlzó megjelenítéssel.
A Kairóban tartózkodó Laurent Fabius külügyminiszter egy kérdésre azt válaszolta, hogy ellenez mindenféle provokációt. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy Franciaországban létezik a szabad véleménynyilvánítás joga.
A muzulmán világban a közelmúltban heves - több esetben halálos áldozatokat követelő - tiltakozást váltott ki egy, az iszlám vallást gyalázó amerikai amatőr film internetes bemutatása.
A főként karikatúrákra épülő Charlie Hebdo - tízéves megszakítással - 1969 óta jelenik meg Franciaországban.