Világ MTI 2012. augusztus. 23. 16:49

Az államfő megsértése miatt csukhatnak le egy főszerkesztőt Egyiptomban

Előzetes letartóztatásba helyezte egy kairói bíróság csütörtökön egy független napilap főszerkesztőjét, akit az államfő megsértésével és "hazugságok terjesztésével" vádolt meg az iszlamista Muzulmán Testvériség mozgalom.

Iszlam Afifi, a magántulajdonban lévő ad-Desztúr című lap főszerkesztője az első újságíró, akit bíróság elé állítottak Hoszni Mubarak elnök rendszerének 2011. februári megdöntése óta. A főszerkesztő szeptember közepéig biztosan rács mögött marad, akkor tartják perének következő tárgyalását.

Nem Afifi az egyetlen, akit feljelentettek az iszlamisták. Több újságírót is megvádoltak azzal, hogy gyújtó hangú tudósításokban a Muzulmán Testvériség ellen hangolják a népet. Az al-Farain (Fáraók) nevű tévécsatornát betiltották emiatt. Mohamed Murszi államfő, miután a Muzulmán Testvériség jelöltjeként győzött a júniusi elnökválasztáson, lecserélte a vele szemben korábban igen ellenséges közszolgálati média vezetőit is.

Az amerikai külügyminisztérium tiltakozott az egyiptomi vezetőknél az újságírók elleni büntetőeljárások miatt. Washington közölte: "nagyon aggódik" amiatt, hogy Egyiptomban korlátozzák a sajtószabadságot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.