2012. augusztus. 14. 21:49 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 14. 21:20 Világ

Jövőre kész lehet az új észak-koreai atomreaktor

Észak-Korea 2013-ra befejezheti épülő könnyűvizes atomreaktorát egy amerikai kutatóintézet keddi jelentése szerint.

A washingtoni Institute for Science and International Security (ISIS) májusban és júniusban készült műholdképekre hivatkozva azt állította, hogy a külső építési munkálatok nagy részét már elvégezték, az építkezés nagy része pedig már a reaktorépületen belül folyik. A műholdképeken daruk, egy jelentős magasságú, négyszögletű acélszerkezet látható az építési területen az intézet közlése szerint.

A szervezet szakértői azt valószínűsítették, hogy a létesítmény 2013 második felére készülhet el. Észak-Korea 2010-ben kezdett bele a könnyűvizes reaktor építésébe a jongbjoni atomkomplexum területén. Korábban az észak-koreai állami médiában olyan hírek is megjelentek, amelyek szerint "kézzelfogható közelségbe" került a reaktor beindítása. Az ilyen reaktorok elsősorban polgári rendeltetésűek, de felhasználhatók urándúsításra is, amely része lehet az atomfegyver gyártása folyamatának.

Az amerikai Johns Hopkins egyetem egy kutatóintézete idén májusban arról számolt be, hogy Phenjan jelentős előrelépéseket ért el a jonbjoni reaktorépítés terén, de a létesítmény üzembe helyezése legkorábban egy-két éven belül válhat lehetségessé.

Hirdetés