A háromgyerekes francia anyák hamarabb mehetnének nyugdíjba
Leszállítaná a nyugdíjkorhatárt egyes foglalkozási területeken az új francia szocialista kormány.
A kabinet szerdai ülésén terjesztette elő azt a rendelettervezetet, amelynek értelmében 62 évről 60-ra csökkentenék a korhatárt például azoknál, akik 18-19 évesen kezdtek el dolgozni, illetve azoknál az asszonyoknál, akik három, vagy ennél több gyereket neveltek fel.
A nyugdíjkorhatár fokozatos emelését - 60 évről 62-re - Nicolas Sarkozy elnöksége idején, 2010 őszén hagyta jóvá a parlament. A szocialisták egyik választási ígérte volt a nyugdíjreform felülvizsgálata.
A kormány tervei szerint a korhatár csökkentésével együtt járó költségnövekedést - becslések szerint 1,1 milliárd eurót - azzal tervezik ellensúlyozni, hogy kissé növelik a munkaadók és munkavállalók által a bérek után fizetendő közterheket.