Edwardsot azzal vádolták, hogy 2008-ban törvénytelen kampánytámogatások felhasználásával próbálta eltussolni, hogy viszonyt folytatott kampánystábjának videósával, akitől gyereke is született. 

A politikust hat pontban vádolták meg, egyebek között összeesküvéssel, törvénytelen kampánypénzek elfogadásával és hamis nyilatkozattétellel. Ha az észak-karolinai Greensboróban folytatott perben elítélték volna, John Edwardsra, aki 2004-ben John Kerry oldalán a Demokrata Párt alelnök-jelöltje volt, akár 30 évi börtönbüntetést és másfél millió dolláros bírságot is kiszabhattak volna. 

A per az esküdtszék kilenc napig tartó tanácskozása után furcsa fordulattal ért véget: az amerikai médiumok rendkívüli híradásban jelezték, hogy a testület meghozta döntését. Mint azonban kiderült, az esküdtek csak egyetlen vádpontban - az illegális kampánypénzek ügyében - tudtak dűlőre jutni, a többiben nem. A bíró elrendelte, hogy a testület a többi öt vádpontban is hozzon ítéletet, de a védelem eljárási hibára hivatkozott. Az esküdtek végül nem tudtak dönteni, a bíró pedig az öt vádpontra vonatkozóan semmissé nyilvánította a tárgyalást, így az ügyészségnek kell döntenie, hogy újra perbe fogja-e a szenátort.

A közvélemény számára az ügyben az a különösen felháborító, hogy a kampányvideóssal folytatott a viszonya idején Edwards felesége - és három gyerekének anyja -. Elizabeth rákbeteg volt. Az asszony 2010-ben hunyt el. A politikus sokáig tagadta, hogy viszonya volt az általa 2006-ban megismert Rielle Hunterrel, mi több, felkérte az egyik kampányasszisztensét, Andrew Youngot, hogy a románcból született kislány apaságát színleg  vállalja magára. Young az ügyről később egy könyvben tálalt ki, The Politician (A politikus) címmel.

"Nem tettem semmi olyat, ami törvénytelen, vagy amit törvénytelennek hittem, de nagyon-nagyon sok helytelen dolgot követtem el" - jelentette ki a tárgyalásról szabadon távozó Edwards. 

A bíróságot azonban nem az ügy házasságtörési vonatkozása érdekelte, hanem inkább az, hogy mennyi kampány-hozzájárulást kapott Edwards  és hogy azt mire használta fel. Az ügy középpontjában egy csaknem 1 millió dolláros támogatási tétel állt, amelyet Edwards két donortól kapott. A védelem szerint ez személyes és nem kampánytámogatás volt, amelyet az azt nyújtó személyek arra adták, hogy Edwards a családját támogassa és a felesége gyógykezelését fizesse belőle. (A pénz jó része egyébként Hunter orvosi számláira és megélhetésére, valamint a politikus másfél millió dolláros házának fenntartására ment el.) 

A vád ezzel szemben azt állította, hogy illegális kampánytámogatás történt, mert megszegték az 1971-es választási törvényt. Ennek értelmében senki sem befolyásolhatja egyoldalúan az előválasztási folyamat kimenetelét, ezért mindenki legfeljebb 2300 dollárral járulhat hozzá egy politikus korteshadjáratához. 

Az első kommentárok szerint a felmentő ítélet - amelyet precedensértékűnek tartanak annak értelmezésében, hogy hogyan és mire szabad elkölteni a  kampánytámogatásokat - arra utal, hogy az amerikai bíróságok egyre kevésbé tudnak befolyást gyakorolni a kampányfinanszírozás szabályozására.

A kampányfinanszírozás kérdése különösen fontos ma Amerikában, amikor az úgynevezett super PAC-ek (politikai  szuper-akcióbizottságok) milliókat - nem ritkán névtelen donoroktól érkezett pénzeket - költenek az egyes jelöltek ügyének támogatására. Az 58 éves Edwards egyébként nem volt hajlandó vádalkuba belemenni.