Montenegró az EU-csatlakozási tárgyalások kapujához jutott
Brüsszeli médiaértesülések szerint az Európai Bizottság megerősítette azt a korábban kitűzött célt, hogy Montenegró kezdhesse meg a csatlakozási tárgyalásokat az unióval.
Az EU javaslattevő-végrehajtó testülete eszerint szerdán elfogadta a Montenegróról - mint a tagjelöltek egyikéről - szóló jelentést, amely azt tekinti át, hogy a nyugat-balkáni ország milyen mértékben lépett előre a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges kritériumok teljesítésében (progress report).
Montenegró esetében elsősorban a jogállamiság és az alapvető jogok érvényesítése, illetve a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén fogalmazott meg korábban Brüsszel kemény feltételeket.
A mostani értékelés szerint - értesültek uniós kérdésekkel foglalkozó médiatudósítók - Montenegró kielégítő mértékben lépett előre az EU-taggá válás feltételeit tartalmazó, úgynevezett koppenhágai kritériumok teljesítésében. A jelentés szerint ugyanakkor az eddigi vívmányok pusztán a tárgyaláskezdéshez elegendőek: a taggá válás érdekében a tényleges csatlakozási tárgyalások során is nagy hangsúlyt kell helyezni a korrupcióval, illetve a szervezett bűnözéssel kapcsolatos témákra. Brüsszel főként azt teszi szóvá, hogy magas állású személyek ügyében nem kielégítő a nyomozás, az ítélethozatal, illetve a vagyonelkobzás hatékonysága.
Montenegró már tavaly októberben "feltételes zöld fényt kapott" az Európai Bizottságtól ahhoz, hogy idén júniusban megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Decemberben az EU-csúcson ehhez elvben hozzá is járultak, azzal a kikötéssel, hogy az országnak addig is dolgoznia kell a különböző kritériumok teljesítésén. A június végén tartandó EU-csúcs előtt az uniós végrehajtó testületnek értékelést kell adnia erről a munkáról. Kedvező minősítés esetén a tagállamok állam-, illetve kormányfői a júniusi csúcson hivatalosan dönthetnek a tárgyalások megkezdéséről.