Az EU egyelőre nem ül le Ukrajnával a társulási szerződés miatt
A jogállamiság és az emberi jogok terén Ukrajnában tapasztalt visszalépés miatt halasztja az Európai Unió a Kijevvel tervezett társulási megállapodás aláírását.
Mindezt a kedden tartott, úgynevezett társulási tanácsülés után jelentette be Brüsszelben Stefan Füle, a bővítéssel, illetve a szomszédsági kapcsolatokkal foglalkozó uniós biztos. Füle szerint a már parafált társulási megállapodás aláírása az Ukrajnában október 28-án tartandó parlamenti választások előtt semmiképp nem várható.
A volt ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko elleni perre, valamint a korábbi kormányfő elítélésére és bebörtönzésére utalva a biztos hangsúlyozta: "azt várjuk Ukrajnától, hogy felhagy a politikai indíttatású perekkel, illetve a törvények szelektív alkalmazásával és helyreállítja az igazságszolgáltatás függetlenségét." Az uniós tagállamok külügyminiszterei már előző nap aggodalmuknak adtak hangot az ukrajnai helyzet miatt, és már előzetesen a társulási megállapodás aláírásának elhalasztása mellett foglaltak állást.
A társulási tanácsülésen Ukrajnát képviselő Mikola Azarov miniszterelnök elutasította a bírálatokat. A kormányfő visszautasította azt a vádat, hogy a Timosenko elleni per politikai indíttatású lett volna. "A törvény előtt mindenki egyenlő, beleértve a volt miniszterelnököt is" - hangoztatta Azarov, aki azt állította, hogy a korábbi kormányfő "egyértelműen" vétett a törvények ellen. Egyidejűleg az uniós tagállamokból jogászokat hívott meg, hogy megfigyelőként vegyenek részt a Timosenko elleni per újabb fordulóján.
Azarov elismerte, hogy a Timosenko-üggyel kapcsolatban bizonyos kérdések merültek fel Ukrajna és az EU között. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy átmeneti kérdésekről van szó, miközben -. mint fogalmazott - Kijev és Brüsszel együttműködése stratégiai fontosságú és hosszú távra szól.