Névtelen szellemhajót készül elsüllyeszteni az amerikai parti őrség
Veszélyezteti a vízi közlekedést, ezért az amerikai parti őrség el akar süllyeszteni egy japán szellemhajót, ha az alaszkai partok közelébe ér. A névtelen halászhajó valószínűleg a tavalyi földrengést kísérő cunamiban szabadult el, 2011 márciusában.
A tervek szerint az elsodródott hajó oldalára léket lőnek, így süllyesztenék el – mondta David Mosley, az amerikai partiőrség illetékese. Az időjárás és a tenger befolyásolhatja a műveletet, ezért pontos időpont még nincs a süllyesztéshez.
Helyi idő szerint szerda éjszaka a halászhajó nagyjából 300 kilométerre délnyugatra hánykolódott az alaszkai Sitka partjaitól. David Mosley szerint a hajó fedélzetére nem mennek át, mert az túlságosan kockázatos lenne. Elsüllyeszteni pedig azért akarják, mert veszélyezteti a többi vízi járművet, könnyen beleütközhetnek ugyanis.
Úgy tudják, a szellemhajóban nincs üzemanyag, így ebből a szempontból nem veszélyes a környezetre.
Az óceánban több hajódarabot is felfedeztek már a japán cunami óta, de az elsüllyesztésre váró halászbárka az első olyan jármű, amely megközelítette az Egyesült Államok nyugati partjait – olvasható a timescolonist.com-on.