Világ MTI / hvg.hu 2012. március. 29. 05:36

Schmitt Pál: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott a szöuli Hankuk Egyetemen csütörtökön Schmitt Pál államfő. A disszertációját két idegen nyelvű tanulmányból összeollózó elnök emlékeztette a diákokat arra, hogy a nyelvismeret mennyire nagy segítség.

A Hankuk a legnagyobb, idegen nyelvet oktató magánegyetem a Koreai Köztársaságban. A 20 ezer diák több mint 40 nyelv közül választhat, köztük a magyart. A köztársasági elnök először az egyetem rektorával, Park Csollal találkozott, majd előadást tartott a magyarul tanuló diákoknak, akik közül néhányan magyar népviseletben jelentek meg.

Schmitt Pál az első magyar államfő, aki meglátogatja a magyar tanszéket, ebből az alkalomból tiszteletbeli öregdiákká választották. A doktori disszertációját immár bizonyítottan egy francia és egy német nyelvű tanulmány magyarra fordításával összeállító államfő előadásában felidézte azt a magyar mondást, miszerint ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Azt mondta, elismerés illeti meg az egyetem vezetőségét, amiért olyan sok idegen nyelvet oktatnak, mert ez óriási segítség a koreai társadalomnak, elsősorban a fiataloknak.

Az államfő szerdán ugyancsak Szöulból üzente meg, hogy ugyan a doktorijával kapcsolatban felmerült plágiumgyanút vizsgáló bizottság szerint valóban plagizált, egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy lemondjon posztjáról, hiszen szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját "változatlan felelősséggel" végzi.

MTI

A hvg.hu január 11-én írt arról, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Későbbi állítások szerint egyes bekezdések szó szerint megegyeznek a német Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.

A Hankuk Egyetem magyar tanszéke egyébként 1987-ben alakult meg, és 1988-ban fogadott először hallgatókat a jongini campuson. Évente 40-60 hallgatót vesznek fel magyar szakra, akik négy éven keresztül tanulnak egyebek között irodalmat, történelmet, országismeretet, fordítástechnikát, nyelvészetet. Emellett néptáncot tanulnak a diákfesztiválra, amihez a fellépő ruhát maguk készítik, magyar színdarabot mutatnak be (például Örkény: Tóték), utcai fesztiválon népszerűsítik a magyar konyhát, kiállításokat szerveznek Magyarországról. A tanszéken eddig több mint 700 diák végzett, közülük sokan dolgoznak Magyarországon, a 40 koreai érdekeltségű vállalat valamelyikénél.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.