Kavarodást okozhat a brit atompolitikában Skócia függetlensége
Ha Skócia függetlenné válik, az kárt okozhat a terrorizmus elleni küzdelemnek és felvetné a brit támaszpontok áthelyezésének kérdését is - erre hívják fel a figyelmet egy brit parlamenti bizottság jelentésében.
A testület felülvizsgálta a koalíciós kormány 2010-ben született nemzetbiztonsági stratégiáját és bírálta, hogy az még csak meg sem említi a skót függetlenség lehetőségét és annak potenciális hatásait - olvasható a brit The Daily Telegraph honlapján csütörtökön.
A teljes brit atomarzenál a Trident atomrakétákat hordozó Vanguard osztályú atom-tengeralattjárókból áll, és Skóciában állomásozik. Maga a flotta Faslane hadikikötőjében áll, míg a rakétákat és a robbanófejeket a közeli Coulport támaszponton tárolják.
A brit védelmi minisztérium szerint Faslane infrastruktúrája kialakítható egy már meglévő brit haditengerészeti támaszponton, a coulporti feltételek azonban egészen egyedülállóak, ezért Londonban úgy vélik, hogy a brit atomütőerőnek mindenképpen Skóciában kellene maradnia, még elszakadása esetén is.
Még januárban egy katonai vezető azt mondta a brit lapnak, hogy a majdani független skót kormánnyal tárgyaló brit küldöttség számára "rémálommal" érne fel, ha szóba kerül a kérdés.
Alex Salmond skót kormányfő januárban jelentette be hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben referendumot tart függetlenné válásáról, és leszögezte: a Tridentek nem maradhatnak Skóciában.