2012. március. 08. 19:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 08. 20:35 Világ

Tragikus vége lett a nigériai túszok kiszabadítási akciójának

Megölték a tavaly májusban foglyul ejtett brit és olasz túszukat Nigériában az emberrablók csütörtökön, miközben brit és nigériai fegyveresek közös műveletben próbáltak meg rajtuk ütni - jelentették be Rómában.

David Cameron brit kormányfő telefonon közölte a művelet "tragikus kimenetelét" olasz kollégájával, Mario Montival. A közös akció hátterében az állt, hogy attól tartottak, az emberrablók a túszok kivégzésére készültek - áll a római nyilatkozatban, amely szerint az olasz kormányt már csak az akció megkezdésekor értesítették.

Cameron Londonban azt közölte, hogy úgy tűnik, mindkét túszt "azelőtt ölték meg fogva tartóik, hogy sikerült volna kiszabadítani őket". A terroristák "egyértelműen megölésükkel fenyegetőztek, többek közt egy internetre feltett videón" - fűzte hozzá Cameron. Nem világos azonban, hogy mikor végeztek a túszokkal.

Nigériában a Boko Haram nevű radikális iszlamista csoport az utóbbi hónapokban fokozta terrorista merényleteit. A "nigériai táliboknak" is nevezett csoport  az iszlám alapú törvénykezés, a saría bevezetését követeli a legnépesebb afrikai országban, ahol a lakosság fele valamelyik keresztény felekezethez tartozik.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.