2012. március. 04. 19:30 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 04. 19:26 Világ

Az Interpoltól kérte Pakisztán Musarraf elfogását

Az Interpolhoz fordult a pakisztáni kormány, és hivatalosan kérte a nemzetközi rendőri szervezettől, hogy adjon ki elfogatóparancsot Pervez Musarraf, a dél-ázsiai iszlám köztársaság volt elnöke ellen. A kormány lépését Rehman Málik belügyminiszter jelentette be vasárnap sajtótájékoztatón.

Musarrafot azzal vádolják, hogy felelős Benazir Bhutto ellenzéki pártvezér 2007. december 27-i haláláért. A politikus - aki korábban a muzulmán világ első női kormányfője volt - robbantásos merényletben vesztette életét a pakisztáni főváros tőszomszédságában, Ravalpindiben, amikor autóval távozott egy kampányrendezvényről.

Musarraf katonai puccsal ragadta magához a hatalmat 1999-ben, és egészen 2008 augusztusáig Pakisztán élén állt. Azóta külföldön él száműzetésben: London és Dubaj között osztja meg az idejét. A pakisztáni hatóságok világosan közölték: letartóztatják, ha visszatér hazájába.

A 2008-as választásokon Benazir Bhutto pártja, a Pakisztáni Néppárt győzött, és a megölt politikus özvegye, Aszif Ali Zardari lett Pakisztán államfője.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.