Elviselné az Európai Unió, ha az euróövezetből kiválna valamely tag - fejtette ki kedden a német pénzügyminiszter.
Wolfgang Schäuble újságírói kérdésre válaszolva elmondta: ha a közös fizetőeszközt használó uniós országok egyike úgy döntene, hogy kilép az euróövezetből, illetve az EU-ból, akkor a "döntést sajnálattal tudomásul vennénk, és tiszteletben tartanánk", hiszen az uniós integráció alapja a szabadság, a jogállamiság és a mentesség a diszkriminációtól.
Schäuble alig néhány nap alatt már a második miniszter a német kormányban, aki hangosan gondolkodik az euróövezet taglétszámának esetleges csökkenéséről. Az első Hans-Peter Friedrich belügyminiszter volt, aki egy hétvégi interjúban kifejtette, hogy szerinte Görögország nagyobb eséllyel állhatna talpra és válhatna versenyképessé, ha az euróövezeten kívül próbálkozna ezzel.
A pénzügyminisztert azon a berlini eseményen kérdezték az euróövezet elhagyásának lehetséges következményeiről, amelyen a Nemzetközi Károly-díjat odaítélő aacheni testület szóvivője és a város polgármestere hivatalosan tájékoztatta őt arról, hogy az idén neki szánják az elismerést.
Az indoklás szerint Schäuble a valutaunió stabilizálása és a földrész egyesülése érdekében végzett tevékenységével érdemelte ki a magas kitüntetést. Az utóbbi harminc év csaknem valamennyi fontos integrációs lépésében jelentős szerepet játszott - indokolta a választást a Nagy Károly császárról (748-814) elnevezett díj odaítélésesről döntő kuratórium.