2012. február. 27. 07:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 27. 07:49 Világ

Nyugdíjasok tüntettek Kínában

Hat napon át tüntettek nyugdíjasok a közép-kínai Jicsang városban, mert a Három Szoros vízerőmű főberuházójának egykori dolgozóiként nyugdíjemelést követeltek - adta hírül a kínai média hétfőn.

A beszámolók szerint a nyugdíjasok egy héttel ezelőtt, hétfőn reggel 8 órakor foglalták el először a városközpont útkereszteződését; demonstrációjukkal napokon át akadályozták a város forgalmát, amely csak a hétvégén állt helyre.

A Köcsoupa csoport volt az első cég, amely duzzasztógátat épített a Jangce folyón. Volt alkalmazottai most azért tiltakoztak, mert úgy vélik, nyugdíjukat annak idején nem állapították meg méltányosan. A 2006 előtt nyugdíjba vonultak ugyanis 1500 jüan (51 ezer forint) körüli összeget kaptak, míg akik 2006 után fejezték be a munkát, azoknak már több mint a dupláját adták.

A tüntetők a vállalat egészségügyi ellátással összefüggő szabályait, valamint a magas víz- és áramdíjat is kifogásolták.

A Hupej tartományi vállalat vezetői végül leültek tárgyalni a nyugdíjasok 60 képviselőjével és beleegyeztek abba, hogy június vége előtt nyugdíjkiegészítő támogatást nyújtanak volt dolgozóiknak, továbbá kedvezményeket adnak az egészségügyi ellátáshoz, valamint a víz- és áramdíjhoz is hozzájárulnak. Sajtójelentések szerint mintegy 35 ezer érintettről van szó.


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.