Világ MTI 2012. január. 30. 08:55

Pakkot kapott a Kedves Vezető fia

A Kedves Vezetőnek is nevezett Kim Dzsongil észak-koreai vezető halálhírének bejelentése másnapján Kína úgy döntött: jelentős élelmiszer- és energiasegélyt nyújt Észak-Koreának, hogy támogassa az új rendszert az átmeneti időszakban – írta hétfőn egy japán napilap.

Kim Dzsongun
AP

Magas rangú kínai vezetők tanácskozásán, amelyet Hu Csin-tao államfő elnökletével tartottak december 20-án, Kína úgy döntött, hogy 500 ezer tonna élelmiszert és 250 ezer tonna nyersolajat szállít észak-koreai szomszédjának – írta Szöulból a Tokio Simbun című japán napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Kína azért hozta ezt a döntést, hogy segítsen stabilizálni a rendszert Kim Dzsongil legkisebb fia és utóda, Kim Dzsongun vezetése alatt – mondta el az egyik forrás a lapnak. A Tokio Simbun azt egyelőre nem tudja, hogy a segélyt leszállították-e már Phenjannak.

Észak-Korea fő támogatója és segélyezője, Kína el akarja kerülni a phenjani rezsim összeomlását, aminek következtében menekültek milliói árasztanák el a területét. Az Észak-Koreát 1994-től kezdődően vaskézzel irányító Kim Dzsongil december 17-én hunyt el. Észak-Korea atomfegyverrel és népes hadsereggel rendelkezik, de súlyos gazdasági gondokkal, élelmiszer- és energiahiánnyal küzd.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.