Világ MTI 2012. január. 30. 16:49

Aláírták a Gripen-szerződés módosítását Stockholmban

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást írtak alá hétfőn Stockholmban. Az átütemezés szerint az eddigi 16 800 órányi repülési időt 32 800 órára módosítják, ez a majdnem kétszeres repülési idő kevesebb, mint 50 százalékos többletkiadással jár majd, ezen túl a költség immár a kiképzést is tartalmazza.

A szerződés abban is módosul, hogy 2026-ig bármikor lehetővé válik a tulajdonjog megszerzése a gépekre. Ezzel a honvédelmi tárca bruttó 63 milliárd, azaz nettó 49,5 milliárd forintot takaríthat meg. Ezzel a lépéssel 2026-ig biztosítottá vált Magyarország légterének védelme - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Hende Csaba és svéd partnere dekrétumban erősítették meg a két ország gazdasági, politikai és katonai együttműködési szándékát, és azt, hogy hosszú távú stratégiai partnerként tekintenek egymásra.

Hende Csaba elmondta: magyarok célja a költségvetési terhek csökkentése, a Gripen bérleti megállapodás fizetési átütemezése illetve a futamidő módosítása volt.

Az aláírás után Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter emlékeztetett: egy regionális együttműködésről szóló szemináriumon 2011 decemberében Magyarországon volt, hogy tovább mélyítse a védelmi együttműködést a két ország és a regionális partnerek között. Hozzátette: Európában a mai válságos időkben különösen fontos feladat, hogy takarékos és célirányos legyen a katonai fejlesztés.

MTI / EPA Jonas Ekströmer

A 2001-ben kötött első Gripen szerződés 110 százalékos ún. offset megállapodásról szólt, vagyis az üzleti életben nyújtandó ellentételezésről. A svéd fél teljesítményét pozitívnak tartják. A felek 2003 februárjában módosították a bérleti szerződést, mert a repülőgépek műszaki képességeit megváltoztatták. Emelkedett a bérleti díj, ezért szükségessé vált az ellentételezési kötelezettségek harmonizálása is.

A 2001 decemberében aláírt, 210 milliárd forint összértékű szerződés magában foglalja a Gripenekhez tartozó földi berendezéseket - például a szimulátort -, valamint a pilóták és a műszaki személyzet kiképzését is.

Hende Csaba az MTI-nek adott stockholmi nyilatkozatában kifejtette: a védelmi képesség költségessége miatt nem tudják a nemzetállamok egyedül fenntartani védelmüket, ezért több nemzetet átszelő együttműködésre van szükség. Utalt arra, hogy az egész nyugati világnak nagyszabású megszorításokat kell véghezvinni a védelem területén, és ez bizonyos veszélyekkel is járhat.

A honvédelmi tárca vezetője a 2001-ben kötött első Gripen-szerződés kapcsán úgy fogalmazott: a svédek teljesítménye pozitívnak ítélhető, "túl is teljesített". A miniszter elmondta, hogy 2010 óta a Gripenek egyedül látják el a magyar légvédelmet, "a technikában, a logisztikában és a gyakorlatban is segítséget nyújt a svéd fél". Hozzátette, hogy az üzemanyagköltség viszont teljes egészében a magyar felet terheli.

Hirdetés