Világ MTI 2011. december. 09. 17:09

Tüntetés Oroszországban: vizsgával tartják távol a középiskolásokat

Váratlan vizsgára hívták be szombatra a moszkvai középiskolásokat, méghozzá éppen azzal a készülő tüntetéssel egy időben, amelynek résztvevői Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök pártjának választási győzelme ellen tiltakoznának - mondták el oktatók pénteken.

A megmozdulás egy órával a vizsga előtt kezdődik. A tiltakozáson előzetes visszajelzések szerint több tízezren vennének részt. "Tegnap még semmit sem tudtunk a vizsgáról. Csak ma jelentették be az oktatási intézményekben, de már mindenki erről beszél" - mondta egy neve elhallgatását kérő középiskolai történelemtanár. Egy másik oktató, Szergej Volkov szerint a háromórás vizsgára orosz nyelvből azért van szükség, hogy megakadályozzák a diákok és tanáraik részvételét a tüntetésen.

A hivatalos eredmények szerint a vasárnapi parlamenti választásokat az Egységes Oroszország nyerte a szavazatok 49,54 százalékával, s így abszolút többséghez jutott a parlament alsóházában, a dumában. Többen választási csalásra panaszkodtak, egy magát polgári megfigyelőnek nevező csoport pedig egyenesen azt állította, hogy Putyin pártja a vidéki körzetekben az érvényes szavazatoknak csupán 29,8 százalékát szerezte meg, míg Moszkvában a párt 25,8 százalékot kapott.

Tüntetés Moszkvában a választások után - Fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.