Világ hvg.hu 2011. november. 16. 10:55

Barna terror: náciregisztert hozna létre a német belügyminiszter

Központi adatbázis létrehozását szorgalmazza a német szövetségi belügyminiszter a neonáci bűnözőkről. Hans-Peter Friedrich egy interjúban emlékeztetett arra, hogy létezik már náluk egy hasonló nyilvántartás: abban az iszlamista elkövetőkről vannak adatok.

A regiszterbe a politikai motivációjú erőszakos eseményekről és az eddig ismert szélsőségesekről gyűjtenék az adatokat. Mindez hasonlítana az iszlamista szélsőségesekről szóló nyilvántartáshoz, amelyet az alkotmányvédelmi hivatal és a rendőrség adatai alapján hoztak létre korábban. A regiszter egyfajta kísérlet lenne és egyebek mellett a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt betiltását segítené – idéz a Welt Online a miniszter interjújából, amelyet a Süddeutsche Zeitungnak adott.

Hans-Peter Friedrich német szövetségi belügyminiszter
MTI / EPA
Közben Németországban egyre több részlet jelenik meg a sajtóban a Földalatti Nemzetszocialisták nevű csoport tevékenységével kapcsolatban. A terroristáknak valószínűleg több segítőjük volt, mint azt eddig gondolták, és ezért is követhettek el példátlan gyilkosságsorozatot.

Az eddigi adatok alapján háromfős csoport tíz gyilkosságért lehet felelős. Az egyik feltételezett tag, Beate Zschaepe 2001 és 2008 között egy olyan lakásban élt Zwickauban álnéven két társával, Uwe Böhnhardttal és Uwe Mundlos-szal, amelyet hivatalosan egy neonáci társuk bérelt.

Lehetséges azonban, hogy voltak más segítőik is  - ezt már Thomas Opperman, a német parlament titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságának elnöke mondta egyik ülésük után. Hans-Peter Uhl, a CSU képviselője az ügyben eddig lefoglalt számítógépes merevlemezek, mobiltelefonok és egyéb adatok sürgős vizsgálatát sürgette, hogy a terroristák eddig ismeretlen segítőit megtalálhassák.

A bűnözők az eddigi adatok szerint legalább tíz ember halálért felelősek. Az áldozatok közül kilenc Németországban letelepedett külföldi, elsősorban török és görög kisvállalkozó volt, akiket 2000 és 2006 között gyilkoltak meg. 2007-ben pedig egy őket igazoltató rendőrnő életét oltották ki.

Korábbi hírek szerint a Földalatti Nemzetszocialisták tagjai közül Uwe Böhnhardt és Uwe Mundlos öngyilkosok lettek. A Stuttgart Nachrichten című lap nyomozati körökből származó információi szerint Beate Zschaepe átfogó vallomást készül tenni és erről már egyeztet az ügyvédjével.

A terroristákról, áldozataikról valamint az öngyilkosság helyszínéről szintén a Welt Online közölt korábban fotókat.

Szakértők szerint a Földalatti Nemzetszocialisták a neonáci erőszak újfajta ágát jelentik és egyben nagyon komoly veszélyt.

A neonáci gyilkosságsorozat kapcsán harcot hirdetett a héten a barna terrorként emlegetett szélsőjobboldali terrorizmus ellen az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU.

Uwe B. (b) és Uwe M. (j) a német szövetségi ügyészség gyanúsítása szerint része volt annak a neonáci hármasnak, amely 2000 és 2006 között nyolc török és egy görög eladót gyilkolt meg. A két gyanúsítottat Eisenach közelében egy kiégett lakókocsiban holtan találták.
MTI / EPA

A konzervatív párt lipcsei kongresszusán határozatban szólították fel a szövetségi kormányt, valamint a tartományi kormányokat a szélsőjobboldali terrorcselekmények feltárására, továbbá a különböző terrorista sejtek, illetve csoportok felszámolására.

A pártelnök-kancellár, valamint Hermann Gröhe pártfőtitkár kezdeményezésére jóváhagyott dokumentum állást foglalt a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt betiltása mellett, és külön bizottságot állított fel a betiltás jogi esélyeinek tanulmányozására. Egy keddi felmérés szerint egyébként a német lakosság csaknem 80 százaléka a neonáci párt betiltását sürgette.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.