Világ MTI 2011. november. 15. 17:53

A két legnagyobb olasz párt Montit támogatja

A kijelölt olasz kormányfő, Mario Monti elnyerte a két legnagyobb olasz párt - az eddig kormányon lévő, jobbközép Szabadság Népe (PdL), valamint az ellenzéki, balközép Demokrata Párt (PD) - támogatását.

Kedden mindkét párt jelezte, hogy Monti leendő szakértői kormánya feltétel nélkül számíthat támogatásukra. Azonban a korábbi várakozásokkal ellentétben képviselőiket mégsem akarják a kormányba küldeni. Monti ezért attól tart, hogy a két párt által adott támogatás a valóságban csekély lehet majd, ami veszélyt jelenthet kormányára - írta a La Repubblica című római napilap internetes oldalán. A volt EU-biztos hétfő este még azt hangoztatta: fontos, hogy a politikai pártok támogatást nyújtsanak, mert e nélkül nem is fogna hozzá a kormányzati munkához.

Pier Luigi Bersani, a PD vezetője leszögezte: pártja teljes meggyőződéssel támogat egy nagyratörő és a technokrata jellegű kormányt. Angelino Alfano, a PdL főtitkára pedig azt hangoztatta, hogy a Monti-kormánynak az Európai Unió által követelt reformokat kell politikájának előterébe állítania.

Megfigyelők szerint a befolyásos politikai erők kormányon kívül maradása esetén Monti kabinetjének jóval nehezebb lesz a népszerűtlen gazdasági intézkedéseket keresztülvinnie a parlamentben és elfogadtatni azokat az olasz társdalommal. Monti mindenesetre jelezte, ha "vérre és könnyekre nem is, de áldozatokra szükség lesz."

AP

A Corriere della Sera milánói újság véleménye szerint Monti igyekszik a legszélesebb társadalmi rétegeket megnyerni magának. Ezért nem csak a parlamenti pártok, a szakszervezetek és a munkaadók vezetőivel tárgyal, hanem ifjúsági és nőmozgalmak képviselőivel is konzultál kormányalakítási terveiről.

Montit vasárnap este bízta meg kormányalakítással Giorgio Napolitano köztársasági elnök. Az új kormány beiktatásáig Silvio Berlusconi ügyvezetőként kezeli az ügyeket.

 

 

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.