Világ MTI 2011. november. 10. 18:25

Több ezer nőt hurcoltak el Irakból szexrabszolgának

Több ezer nőt és leányt raboltak el Irakban Szaddám Huszein kormányának megdöntése után, és prostitúcióra kényszerítették őket bagdadi bordélyházakban vagy az arab ország határain kívül - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió egy londoni központú civil szervezet jelentésére hivatkozva.

A jelentés szerint a szexrabszolgának külföldre elhurcolt lányokat - akik között akadt 12 éves is - Szíriába, Jordániába, illetve távolabb, Libanonba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Szaúd-Arábiába vitték.

A bagdadi bordélyházak között pedig, amelyek ily módon tettek szert lányokra, olyanok is voltak, amelyek az amerikai katonák kiszolgálására rendezkedtek be.

A nők szexuális kizsákmányolása persze az amerikai invázió előtt is létezett Irakban, de a háború és a rendszerváltást kísérő ingatag viszonyok miatt az iraki lányok és asszonyok sokkal kiszolgáltatottabbá váltak - mondta a brit felsőház előtt a jelentést ismertetve Imán Abu-Atta. A kutatónő elmondta: számtalanszor zárt ajtókba ütközött a jelentés készítése során, sem a szíriai, jordániai hatóságok, sem az amerikai és a brit vezetés nem volt segítőkész, és az iraki társadalomban is mély hallgatás övezi a kérdést.

Egy iraki civil szervezet szerint 2003-ban 7 hónap leforgása alatt 4 ezer iraki nő került szexrabszolgaságba vagy úgy, hogy bűnbandák elrabolták, vagy úgy, hogy a család pénzért házasságra kényszerítette őket. Az érintettek közül minden ötödik még nem töltötte be a 18. életévét.

A harcok alatt több százezer iraki lett földönfutóvá. Közülük sokan nem tudtak munkát vállalni, ilyenkor előfordult, hogy a férfiak prostitúcióra kényszerítették valamelyik női családtagot a megélhetés érdekében. A jelentés ismertet egy esetet, amikor egy 17 éves lány, Amíra munkát vállalt egy idegen férfinál: havi 200 dollárért ápolnia kellett a férfi mozgássérült feleségét. A házimunka mellett azonban arra is kényszerítették, hogy lefeküdjön a férfi fiával és barátaival.

A profi embercsempész bandák azokat a fiatal lányokat vették célba, akik egy kényszerházasság vagy az erőszak elől elmenekültek a családjuktól. Az ilyen lányokat a bandák által felbérelt fiatal férfiak hálózzák be, vagy taxisofőrök, akik felajánlják nekik, hogy segítenek elmenekülni. A jelentés egyik meghökkentő megállapítása, hogy az iraki embercsempészek között viszonylag sok a nő.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az érintett arab országokban a szexuális kizsákmányolás áldozatainak segítése - menedéknyújtás, orvosi ellátás, lelki segély - úgyszólván ismeretlen, sőt a jellemzően konzervatív társadalmak inkább megbélyegzik őket.

A kutatók azt mondják: próbálják ismeretterjesztéssel, az oktatás útján felhívni a lányok figyelmét a veszélyekre. Emellett - teszik hozzá - a nyugati kormányok nyomásgyakorlással segíthetnék az ügyet, és fontos a muszlim vallási vezetők szerepe is: felhasználhatnák a befolyásukat, hogy megváltoztassák a hozzáállást a társadalmon belül.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.