Az ORFK szakértői Egyiptomban megkezdték a hurgadai buszbalesetben elhunytak azonosítását. A kairói nagykövetség konzuljai folyamatosan a helyszínen vannak. Ha az egyiptomi hatóságoktól megérkezik az értesítés arról, hogy a hurghadai baleset halálos áldozatainak azonosítása befejeződött és át tudják őket adni, a Magyar Honvédség gépei három órán belül felszállhatnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden Egyiptomba érkezett szakértői már megkezdték a hurgadai buszbaleset halottainak azonosítását - mondta Kveck Péter kairói nagykövet.
Abu El-Azzem, a vörös-tengeri egészségügyi kirendeltség vezetője elmondta, hogy négy holttestet már azonosítottak, de a többi hét, súlyos sérüléseket szenvedett áldozat még azonosításra vár, ebben a magyar szakértők által végrehajtott DNS-vizsgálatok segíthetnek.
A nagykövet szerint az azonosítás egy-két napon belül befejeződhet, ezt követően lehet a holttesteket Magyarországra szállítani. A Külügyminisztériumból hétfőn egy konzul érkezett Egyiptomba, tette hozzá, neki komoly gyakorlata van a hasonló válsághelyzetek kezelésében, a Hurgadában dolgozó két, konzuli feladatokkal megbízott diplomata munkáját segíti majd. Az egyiptomi üdülőhelyen ők így immáron hárman vannak a magyar sérültek közvetlen közelében - mondta a nagykövet.
A kairói nagykövetség két konzulja folyamatosan a hurghadai Nile kórházban tartózkodik, kapcsolatban áll a sérültekkel és a hozzátartozókkal - nyilatkozta a közmédia hírstábjának kedden Kaizinger Tibor, a Külügyminisztérium konzuli részlegének munkatársa. Mint mondta, azonnal a helyszínre siettek és a helyi hatóságokkal is egyeztetnek. Kiemelte: ő hétfőn délután érkezett, a tárca konzuli gyorsreagáló erejéből küldték ki a megnövekedett feladatok ellátására. Mint mondta, az utazási iroda és a biztosítók képviselőivel készítik elő a holttestek hazaszállítását.
Új útlevelek is kellettek
Elmondta azt is, hogy voltak sérültek, akiknek ideiglenes útlevelet kellett kiállítaniuk, mert a balesetben eltűntek az úti okmányaik. Szólt arról is, hogy a buszon utazók csomagjait egy helyre szállították. Kaizinger Tibor kiemelte a helyi magyarok, valamint az egyiptomi hatóságok jó együttműködését. Hangsúlyozta: az egyiptomiak mindent megtesznek a sérült magyarok érdekében, illetve a történtek tisztázásáért.
Kaizinger Tibor a Nile kórház előtt nyilatkozott a közmédiának. Az épületbe csak a közmédia két tudósítója jutott be, a bejáratnál a kamerával, illetve fényképezőgéppel dolgozó kollegákat elküldték a helyiek. A tudósítók a kórházban azt tapasztalták, és két sérült is arról számolt be, hogy rendkívül kulturált környezetben, megfelelő ellátást kapnak a sérültek.
Vezérkari főnök: az azonosítások után indulnak az áldozatokért
Ha az egyiptomi hatóságoktól megérkezik az értesítés arról, hogy a hurghadai baleset halálos áldozatainak azonosítása befejeződött és át tudják őket adni, a Magyar Honvédség gépei három órán belül felszállhatnak - közölte Benkő Tibor vezérkari főnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A jelenlegi információk szerint ez a hét második felében történhet meg – tette hozzá a vezérkari főnök.
Mint mondta, a két AN-26-os szállítógépet már felkészítették, a repülés végrehajtására vonatkozó diplomáciai engedély kiadása folyamatban van, azt várhatóan még kedden megkapják, a két gép személyzetének a vízumkérelmét pedig az egyiptomi nagykövetség soron kívül bírálja el.
Az egyiptomi balesetről szóló eddigi híreink itt olvashatók.