2011. október. 24. 16:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 24. 16:50 Világ

Russia Today: szívrohamot kapott Mubarak Kadhafi meglincselésétől

Kadhafi volt líbiai vezető halála láttán szívrohamot kapott, és talán meg is halt az őrizetben lévő Hoszni Mubarak bukott egyiptomi elnök, aki ellen civilek meggyilkolása illetve korrupció vádjával indítottak eljárást Kairóban - közölte egyiptomi forrásokra hivatkozva a Russia Today című orosz hírportál.

Ha az értesülés igaz, Mubarak lehet a második államfő, aki az "arab tavasz" áldozatául esik anélkül, hogy lefolytatták volna ellene a megfelelő vizsgálatot. Moammer Kadhafi csütörtökön halt meg gyanús körülmények között, miután felkelők elfogták - írta a hírportál.

Mubarak - akinek egészsége odáig romlott, hogy egy ágyon fekve vesz részt saját tárgyalásán - vasárnap este végignézte a Kadhafi haláláról szóló televíziós riportot, és ennek láttán szívrohamot kapott - közölte az egyiptomi forrásra hivatkozó Russia Today. Az első jelentések még arról szóltak, hogy a roham halálos volt, később pedig a szóban forgó informátor arról számolt be, hogy Mubarak kritikus állapotban van, és bármelyik percben meghalhat.

Az értesülést nem lehetett megerősíteni: más egyiptomi források szerint Mubarak még csak nincs is az intenzív osztályon, ügyvédje pedig úgy fogalmazott, hogy védence jó állapotban van. Az egyiptomi hadsereg mindazonáltal úgy döntött, hogy a letartóztatás idejére megerősíti a Mubarakot ellátó kórház védelmét.

A bukott vezető egészségi állapota manapság tabutémának számít Egyiptomban, ami csak növeli a zűrzavart - írta a Russia Today munkatársa.

Mubarakot több különböző bűncselekmény elkövetésével, köztük a februárban utcára vonuló, végül a kormányt megdöntő tüntetők lövetésével vádolják.

Hasonló eset történt a közelmúltban, amikor Milosevics volt jugoszláviai, illetve szerbiai elnök a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában 2006-ban szívrohamot kapott. Milosevics ellen a kilencvenes évek balkáni háborújában elkövetett bűncselekmények miatt indítottak eljárást, amely így befejezetlen maradt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.