Több mint 6300 rab szabadon engedését jelentette be az állami televízió kedden Mianmarban.
Egyelőre nem világos, hogy politikai foglyok is vannak-e a kegyelemben részesültek között, de az utóbbi időben több erre vonatkozó ígéret hangzott el az ország vezetői részéről. Az első foglyok szerdán hagyhatják el a börtönt.
A kormány által az előző hónapban létrehozott Nemzeti Emberjogi Bizottság a nemzetközi közösség nyomásának engedve néhány órával korábban egy hivatalos napilapban követelte a politikai meggyőződésük miatt fogva tartott mianmariak elengedését.
Az Egyesült Államok, az Európai Unió és a mianmari demokratikus ellenzék mintegy kétezer politikai fogoly - ügyvédek, aktivisták, művészek, újságírók - kiszabadítását követeli a jelenlegi politikai reformok komolyságát bizonyítandó. Ez a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy eltöröljék a Mianmarral szemben az 1990-es évek vége óta érvényben lévő gazdasági és politikai szankciókat.