2011. október. 10. 13:00 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 10. 13:08 Világ

FT: visszafelé indult el Magyarország a demokrácia útján

A magyar belpolitikáról és a végtörlesztésről közöl kritikus hangvételű írásokat hétfőn a Financial Times (FT).

A lap véleményrovatában Ian Bremmer, az Eurasia Group nevű globális politikai kockázatelemző csoport elnöke azt írta, hogy a márciusban bejelentett költségvetési reformokkal Magyarország kilátásai javultak. Orbán Viktor miniszterelnök azonban - aki nemrég diadalmasan bejelentette, hogy Magyarország egyértelműen más pályát követ, mint Görögország - a gazdasági reform örve alatt egy ősi görög pályáról sodródott le, arról, amely az egész Európai Unió alapja - ez pedig a demokrácia útja.

Bremmer szerint az, hogy a magyar miniszterelnök a demokratikus intézmények kárára konszolidálja hatalmát, megmutatja az EU egészének egyik alapvető kihívását - az Unió ugyanis képtelen érvényesíteni éppen azt a hitvallást, amelyből fogant. Az Eurasia Group vezetője szerint az a tény, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a demokráciát és a polgári szabadságjogokat, veszélybe sodorhatja az "európai márkát" a lehetséges új tagok és az egész világ előtt. A szerző szerint Magyarország az első olyan tagország, amely nemhogy leragadt a demokrácia felé vezető úton, de visszafelé indult el azon.

Magyarország példája demonstrálja azt is, hogy az EU "vakfoltja" a szövetség alapjait fenyegeti - ha egyszer felvettek egy országot a tagok közé, már nincs megfelelő módszer arra, hogy betartsa az uniós alapelveket - írta Bremmer.

A Financial Times hétfőn a lap saját véleményét tükröző Lex rovatban is közölt egy írást, amely a végtörlesztési törvényt bírálja. A cikk szerint a devizaalapú hitelek végtörlesztésével járó költségek valószínűleg elviselhetők lesznek, ám az intézkedés adósságszolgálati kötelezettségek nem-teljesítését jelenti, és szinte bizonyos, hogy éppen azokon a háztartásokon nem segít, amelyek a leginkább rászorulnának az adósságteher enyhítésére. A magyar kormánynak átfogó ingatlanhitel- és adósságreformot kellene inkább végrehajtania, olyan populista gesztusok helyett, amelyek aláássák az ország máris ingatag hitelképességét - áll az FT hétfői írásában.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.