Világ hvg.hu/MTI 2011. szeptember. 13. 15:27

Fidzsin kampányol Magyarországért Habsburg György

A Külügyminisztériumban többen komoly esélyt adnak a magyar BT-tagságnak – erre utalt Martonyi János, a tárca vezetője egy keddi budapesti háttérbeszélgetésen, hozzátéve, nehéz megjövendölni az októberi szavazás eredményét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyéért ma a Fidzsi-szigeteken is kampányolt egy magyar delegáció, amelynek Habsburg György is tagja.

"Elég erős az a vélemény a házban, amelyik komoly esélyt ad a magyar tagságnak" – fogalmazott újságírók előtt a magyar diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy az ENSZ-tagállamok mintegy 25 százaléka a "bizonytalansági sávba" esik. Magyarázata szerint több állam csak az utolsó pillanatban dönti el, hogy az előreláthatólag október 13-án esedékes titkos szavazáson melyik államra voksol az ENSZ Közgyűlésében.

Habsburg György
Dudás Szabolcs

A 2012-13-as nem állandó BT-tagsági helyért folytatott magyar kampány össznemzeti ügy, hiszen a siker mindenképpen növelné az ország súlyát – jelentette ki a miniszter. Ha Magyarország erőteljesebben meg akar jelenni a nemzetközi színpadon, akkor erre a BT az egyik legmegfelelőbb fórum – fűzte hozzá.

A Fidzsi-szigeteken épp a napokban jár egy magyar delegáció, amely többek között a magyar BT-tagságról is információkat ad az ottani kormánynak. A delegáció tagja a Külügyminisztérium egyik vezetőjén kívül Habsburg György is, aki Schmitt Pál köztársasági elnök küldötteként érkezett az országba – közölte a fidzsi kormány. A két ország még 1976-ban létesített diplomáciai kapcsolatokat, de talán jellemző a mai viszonyokra, hogy a fidzsi kormány közleménye még Magyar Népköztársaságként utal hazánkra.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.