2011. augusztus. 30. 07:16 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 30. 08:22 Világ

Noda Josihiko miniszterelnök lett

A japán parlament megszavazta kedden, hogy Noda Josihiko pénzügyminiszter legyen az ország új miniszterelnöke.

A képviselőházban leadott érvényes 475 szavazat közül 308 szólt mellette. A kormányfő személyéről a kevesebb hatalommal rendelkező felsőháznak is szavaznia kellett, s a várakozásokkal ellentétben Noda itt is megkapta a voksok többségét, így ő lett a szigetország hatodik miniszterelnöke 2006 óta.

Az 54 éves politikusra nagy feladatok várnak: meg kell próbálnia egyesíteni a frakciókra szakadt kormánypártot, a Japán Demokrata Pártot (DPJ), helyre kell állítania a közvélemény bizalmát a politikában, és úrrá kell lennie a gazdasági-pénzügyi válságon. Elődje, a kedden lemondását hivatalosan benyújtó Kan Naoto éppen erre való képtelensége miatt bukott meg alig 15 hónapig tartó kormányzás után.

Noda helyzetét bonyolítja, hogy a felsőházban az ellenzéknek van többsége, így képes megakadályozni a kormány törvénykezési lépéseit. Az új kormányfő jelezte, hogy konzultálni akar az ellenzékkel az áfa mértékének (jelenleg 5 százalék) megkettőzéséről és egy, a márciusi cunami által elpusztított települések újjáépítését célzó pénzalap létrehozásáról.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.