Tizenkétezer év börtönt kaphat négy guatemalai katona
Több mint tizenkétezer év börtönt kért az államügyészség négy egykori guatemalai katonára, mert közel harminc évvel ezelőtt részt vettek egy falu több mint 200 lakosának a legyilkolásában.
A bíróság kedden hirdet ítéletet az ügyben. A dpa német hírügynökség értékelése szerint történelmi jelentőségű per folyik Guatemalában, ahol az 1960-ban kirobbant polgárháborúban legalább 200 ezren haltak meg a békemegállapodás 1996-os aláírásáig. Az akkori katonai rezsim mindenekelőtt az őshonos lakosság ellen vívott háborút.
A perben szemtanúk vallomásai alapján azzal vádolják a négy volt katonát, hogy 1982-ben gerillák utáni hajtóvadászatban betörtek Petén tartomány északi részén Las Dos Erres településre, ahol megöltek 201 nőt, férfit és gyereket, majd a holttesteket egy kútba dobták. A vádlottak ártatlannak vallották magukat. Az ügyész minden egyes áldozat halála miatt 30 év szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól a 4 vádlottra, és plusz 30 év börtönt minden egyes esetben az emberiesség elleni bűncselekmény miatt.