Világ MTI 2011. július. 29. 15:01

Novemberben lesznek az előrehozott választások Spanyolországban

November 20-án tartják Spanyolországban az előrehozott parlamenti választásokat - jelentette be pénteken a miniszterelnök. José Luis Zapatero nem indul a megméretésen.

A választásokat eredetileg jövő márciusban tartották volna.

A spanyol kormányfő az ellenzék nyomására és elmondása szerint az ország érdekében döntött amellett, hogy nem tölti ki mandátumát, bár korábban még azt hangoztatta: márciusig hivatalban marad.

Jose Luis Rodriguez Zapatero
AP

A konzervatív Néppárt a május 22-én rendezett regionális és helyhatósági választásokon aratott elsöprő győzelme óta rendre kéri a kormányzó szocialistákat, mihamarabb írják ki a voksolást. Az ellenzék legnagyobb erejét jelentő formáció elsősorban azt veti Zapatero szemére, hogy az országot sújtó pénzügyi és gazdasági válságra nem időben és nem a szükséges intézkedésekkel reagált.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt elnöke az utóbbi időben több népszerűtlen reformlépést is tett a rendkívüli gazdasági krízis megoldására.

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken közölte, hogy felülvizsgálja Spanyolország hitelképességét, és elképzelhető, hogy rontani fog a spanyol államkötvények jelenlegi Aa2-es szintű besorolásán.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?