Litván-fehérorosz vita egy atomerőműről
Minszk szerint megalapozatlanok a litván kifogások a litván határtól nem messze, a Hrodna megye Asztravec településén épülő fehérorosz atomerőművel kapcsolatban.
Aljakszandr Andrejev, a fehérorosz környezetvédelmi minisztérium ökológiai szakértői főosztályának vezetője kedden újságírók előtt úgy vélte: a kérdés inkább politikai és gazdasági jellegű, mivel a térségben épülő atomerőmű a felvevőpiac és a beruházások területén problémát jelenthet a Litvániában építendő Visaginas atomerőmű számára.
Andrejev szerint Litvánia egyebek mellett azt veti keleti szomszédja szemére, hogy megsérti az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatára vonatkozó nemzetközi ESPO-egyezményt, holott – mondta - az egyezmény nem kötelezi az atomerőművet építő országot, hogy egyeztesse a létesítmény és a másik ország nagyobb lakott települései közötti távolságot. Andrejev reményét fejezte ki, hogy az egyezmény betartásán őrködő bizottság szeptemberben Genfben megvizsgálja a kérdést.
Fehérorosz szakemberek emlékeztettek, hogy a Visaginas erőmű a fehérorosz határtól 2,3 kilométerre épülne fel, de Litvánia nem reagál az elhelyezésével kapcsolatos fehérorosz kifogásokra, míg a asztraveci erőmű a litván határtól 30 kilométerre épül. Az első fehérorosz atomerőművet orosz tervek alapján építik fel. Az alapozási munkák már idén szeptemberben megkezdődnek. A fővállalkozó, az orosz Atomsztrojexport megerősítette, hogy az első reaktort 2017-ben, a másodikat pedig 2018-ban lehet majd üzembe helyezni.