Világ MTI 2011. május. 31. 08:28

Kevés szlovákiai magyar töltötte ki magyarul az online népszámlálási adatlapot

Nagyon kevesen éltek az idei szlovákiai népszámlálás alkalmával azzal a lehetőséggel, hogy az internetes adatlapokat magyarul is ki lehetett tölteni.

"Jogokat akarunk, miközben a meglévőket sem tudjuk kihasználni" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban kedden az Új Szó című pozsonyi magyar napilap. Az újság szerint vasárnap éjfélkor lezárult az elektronikus népszámlálási adatlapok kitöltésének lehetősége.

A lakosság 563 694 adatlapot töltött ki online – közölte Ludmila Benkovicová, a szlovák statisztikai hivatal elnöke. A hivatal a lap kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy 7437 ívet töltöttek ki magyarul. Ez az adatlapok 1,32 százalékának felel meg, miközben a magyarság aránya ennek a hét és félszerese. Magyarul 5214 személyi, 860 ház- és 1363 lakás-adatlapot dolgoztak fel. "Az ívek kitöltésénél a nyelvválasztás az első lépések között szerepelt, így azt sem lehet mondani, hogy a statisztikusok eldugták volna ezt az opciót" - mutat rá az újság. Azok, akik hagyományos módon szeretnék kitölteni a számlálóíveket, június 6-ig tehetik meg.

A múlt héten elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény kapcsán az Új Szó keddi kommentárja is foglalkozik azzal, hogy a szlovákiai magyarok még a meglévő jogaikat is csak hézagosan, elégtelenül használják ki. "Bár a hivatalos érintkezés több pontját továbbra sem szabályozza elégségesen a törvény, tisztában kellene lennünk azzal, hogy nagyon sok ügyben, témában nem a paragrafus az egyetlen viszonyítási alap. Más szóval: több témában ott a jog, mégsem élünk vele" - írta az újság. Bármelyikünk tudna szűkebb családjában találni olyanokat, akik továbbra is szlovák nyelven írják nevüket, s nőnemű ismerőseink nagy része továbbra is simán viseli az -ová végződést. Ezek tipikusan olyan jelenségek, melyeknél csak saját lustaságunk, esetleg nemtörődömségünk miatt tartunk ott, ahol - emelték ki a cikkben.

"A jog lehetőség – élhetünk vele, de nem kötelező. Ámha valamit rettentő módon követelünk, sőt egyesek az állítják, ez igazi boldogulásunk egyetlen létező gátja, akkor tessék. Azt volna jó látni, ha a szlovákiai magyarok többsége élne az összes törvény adta lehetőséggel, kihasználná az összes jogot, s utána követelnénk továbbiakat. Mert így veszítenek igazi értékükből" - fejtették ki a lapban. "A népszámlálási eredmény jó összehasonlítási alap lesz. Utoljára 2001-ben számoltak meg bennünket, azóta volt mondjuk hat jó, és négy kellemetlen év, politikai szempontból. A magyarok nem érzik olyan nagyon rosszul magukat ebben az országban. Ám hogy mennyire fontos számukra most, 2011-ben a magyarságuk, hamarosan kiderül" - állt a kommentárban.

MTI Fotó: Balázs Attila
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.