Világ hvg.hu 2011. május. 28. 15:38

Nem enyhül a hasmenésjárvány Németországban

Noha az első számú kórokozónak tekintett, Spanyolországból importált uborka teljesen eltűnt a német üzletekből, illetve a piacokról, a hasmenésjárvány egyáltalán nem enyhül Németországban.

Az elmúlt 24 órában tovább növekedett, és szombat délutánra immár legkevesebb kilencre emelkedett az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés halálos áldozatainak a száma. A  Robert Koch országos járványügyi intézet közlése szerint ugyanakkor már jóval több mint ezer megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A fertőzöttek közül több mint 200 személy állapota válságos.

A járvány elsősorban Észak-Németországban és főként Hamburgban terjed, de a fertőzés felütötte a fejét a közép- és délnémet tartományokban is.

Tovább tart a hasmenésjárvány
MTI/EPA
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?