2011. április. 06. 21:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 06. 21:28 Világ

Ragaszkodnak a fizetésemelésükhöz az EP-képviselők

Az Európai Parlament képviselőinek többsége elutasította szerdán azt a javaslatot, amely a takarékoskodás jegyében befagyasztotta volna a javadalmazásukat.

A jövő évi költségvetés vitájában a képviselők abba belementek, hogy egy üléssel kevesebbet tartsanak Strasbourgban 2012-ben, de a fizetésük emeléséhez ragaszkodtak, akárcsak ahhoz, hogy a négyórásnál rövidebb repülőutakon is az első osztályt vehessék igénybe.

A takarékoskodásra az Egyesült Európai Baloldal és a zöldek tettek javaslatot., azonban a néppárti frakció által készített, 1725 millió euró kiadást előirányzó költségvetést 479 szavazattal fogadták el 176 ellenében, 23 tartózkodással. A beterjesztő portugál José Manuel Fernandes azt hangsúlyozta, hogy a tiszteletdíjak emelése kisebb mértékű, mint az infláció, ezért a költségvetés "példát mutat a felelősségből és az önmegtartóztatásból".

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?