2011. március. 31. 13:44 Utolsó frissítés: 2011. március. 31. 16:57 Világ

Öngyilkos lett a Dubcsek néven ismert polgármester

A börtönkórházban követett el öngyilkosságot Dubovský László, Tornalja egykori polgármestere. A hűtlen kezeléssel vádolt férfit megromlott egészségi állapota miatt kezelték az intézményben - írja a bumm.sk.

A tornaljai városi hivatal a szlovák internetes portálokon megjelent hírt megerősítette. Dubovsky László ellen a hivatali jogkörrel való többrendbeli visszaélés és idegen vagyon hűtlen kezelése miatt folyik eljárás. 

Az ismert regionális magyar politikus, akit háromszor is megválasztottak a nagyrészt magyarok lakta Tornalja polgármesterévé, tavaly került a szlovákiai sajtó figyelmének középpontjába. 

Dubovský László
Kovács István

Tavaly ősszel az Új Szó című pozsonyi napilap azt írta, hogy több régi ügy mellett a sikkasztás gyanúja is felmerült Dubovsky László ellen. A város eladásra felkínált ingatlanjainak okiratait rendezve derült ugyanis ki, hogy a Tornalja központjában lévő egyik épületet a polgármester a városi képviselők tudta nélkül adta bérbe 15 évre egy helyi vállalkozónak. A bérleti szerződésben az is szerepel, hogy annak aláírásakor a polgármester a vállalkozótól több mint 16 ezer eurót (4,5 millió forint) is átvett a bérleti díj fejében. Erről a pénzről és a szerződésről addig senkinek nem volt tudomása.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.