2011. március. 31. 12:17 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 31. 12:02 Világ

Átlépte az 1,2 milliárdot India lakossága

Az utóbbi tíz évben 181 millió fővel, 17,6 százalékkal gyarapodott India lakossága, s így már az 1,2 milliárdot is meghaladja a szubkontinens népessége - derül ki a 2011-es népszámlálás csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes eredményeiből.

Megállapítható eszerint, hogy a világ népességének 17,5 százaléka - 1 210 193 422 fő - indiai, de az első helyen továbbra is a kínaiak állnak, akik a Föld lakosságának 19,4 százalékát teszik ki. A kormány által közzétett információk között szerepel az is, hogy ezer indiai férfira csupán 940 nő jut, az átlagos népsűrűség pedig 382 fő négyzetkilométerenként. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a kontinensnyi ország legsűrűbben lakott része a főváros, Újdelhi északkeleti kerülete, ahol egy négyzetkilométeren 37 346 fő zsúfolódott össze. A 6 évnél fiatalabb indiaiak összesen 158,8 millióan vannak.

Az írástudatlanok aránya a 7 évesek és annál idősebbek körében a gyengébb nem tagjai között 35, míg a férfiak körében 18 százalék, ami jelentős javulást, közel 10 százalékos csökkenést jelent a 2001-es, analfabetizmusra vonatkozó eredményekhez képest. India államai és szövetségi területei közül Uttar Prades számít a legnépesebbnek: az Észak-Indiában található, 238 ezer négyzetkilométer területű államban 199 millióan élnek. Az országban tízévente tartanak népszámlálást.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.