2011. március. 10. 20:08 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 10. 20:06 Világ

Nem fogadhatott örökbe egy görög vegetáriánus pár

Az indoklás szerint mivel a szülőjelöltek nem esznek sem húst, sem halat, az étrendet a gyerek is átveheti, és ez káros hatással lehet a fejlődésére. A döntést a házaspár bíróságon támadta meg.

"A krétai egyetemtől kértünk állásfoglalást, s itt közölték, hogy egy gyerek étrendjének tartalmazni kell húst és halat is" - mondta Szpírosz Epitropakisz, a sziget jóléti hivatalának vezetője, aki szerint nem diszkriminálni akartak, de minden szempontból vizsgálniuk kellett a kérelmet. Az idézett egyetemi szakértő, Antonisz Kafatosz gyerekorvos és gasztroenterológus ésszerűtlennek nevezte a történteket. "Kétségtelen, hogy egy gyereknek szüksége van például halra, tenger gyümölcseire és tejtermékekre, és ha már nem kap húst, ezek nélkülözhetetlenek. De ha egy család nem akarja mindenáron a gyerekre erőltetni saját étkezési szokásait, nem tudom, mi a probléma" - mondta.

Görögországban az Európai Unió országai közül az egyik legalacsonyabb a születési ráta. Az örökbefogadás szabályai mindezek mellett olyan szigorúak, hogy a gyerektelen párok időnként inkább más lehetőségek után néznek, például bevándorlóktól vásárolnak gyereket.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.