Orbán a V4-tagokkal ünnepel
Megkezdődött kedden délelőtt Pozsonyban a visegrádi országok miniszterelnöki csúcstalálkozója, amelyen a résztvevők megemlékeznek a csoport megalakulásának 20. évfordulójáról, s megvitatják a V4-ek előtt álló legfőbb feladatokat.
Der Standard: mit akar Ausztria? |
A találkozón Ausztria az energiabiztonság témakörén belül a megújuló energiaforrások felhasználásának kiépítésére fektet hangsúlyt - írta egy osztrák napilap. A megújuló energiaforrások fontossága mellett a bécsi miniszterelnöki hivatal a Der Standard érdeklődésére azt a hagyományos osztrák álláspontot emelte ki, mely szerint az atomenergia nem tekinthető az energiaellátás fenntartható formájának. A liberális napilap kiküldött tudósítója a szlovák kormányon belüli feszültségekre utalva úgy vélekedett, hogy a vendéglátó Iveta Radicová szlovák miniszterelnök a csúcstalálkozót jó lehetőségnek tekinti vezetői képességének alátámasztására. A lap felidézte Ausztria törekvéseit az együttműködés kiszélesítésére, és úgy ítélte meg, hogy az ennek eredményeként megalakult Regionális Partnerség "soha nem lendült igazán mozgásba". |
Iveta Radicová szlovák, Petr Necas cseh, Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök diplomáciai források szerint a találkozón kiemelten foglalkozik az idei soros szlovák visegrádi elnökség programjával, valamint a csoport együttműködésének és érdekvédelmének összehangolásával az Európai Unióban. Várható, hogy a kormányfők közös évfordulós nyilatkozatot is elfogadnak, amelyben vázolják a csoport legfőbb jövőbeni feladatait.
Délután, a találkozó második részében a négy visegrádi kormányfőhöz csatlakozik Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár, illetve Mikola Azarov ukrán kormányfő is. A több mint kétórásra tervezett megbeszélések középpontjában az energetikai ellátás biztonsága, a regionális együttműködés tapasztalatai, az Európai Unió keleti partnerségi programja és a válságkezelés áll majd.
A csúcstalálkozót megelőzően a tárgyalásoknak helyt adó egykori pozsonyi vármegyeháza előtti téren a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái miniszterelnöki maszkokban a fokozott klímavédelemre hívták fel a résztvevők figyelmét. "Szeretnénk emlékeztetni, hogy a régió fejlődése az elmúlt évben olyan energiáktól függött, amelyek nem voltak környezetkímélőek. Az évforduló egy lehetőség, hogy ezen változtassanak, s forduljanak a megújuló energiaforrások felé" - mondta az MTI tudósítójának Andrea Zlatnanská, a Greenpeace képviselője.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én alakította meg Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia azzal a céllal, hogy elősegítse a három rendszerváltó ország euro-atlanti integrációját. A megállapodást történelmi helyszínen, a visegrádi fellegvárban írták alá. Csehszlovákia 1993-as kettéválásával - Csehország és Szlovákia önállósulásával - a visegrádi hármasból visegrádi négyek lett. A hétfői csúcstalálkozó után a résztvevők közös sajtóértekezletet tartanak, amelyen tájékoztatnak megbeszéléseik tartalmáról és eredményeiről. Tavaly július elsejétől idén június 30-ig Szlovákia tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztségét, ezért tartják a jubileumi ülést a szlovák fővárosban.