KGB-ügynökök költöztek be ellenzékiekhez Fehéroroszországban
KGB-ügynökök költöztek be Uladzimir Neklaev fehérorosz ellenzéki politikus minszki lakásába, miután szombaton kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt elnökjelöltet.
Olga Neklaeva, a politikus felesége vasárnap elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat két ügynöke lefoglalta lakásuk két szobájának egyikét, és így tartják folyamatosan ellenőrzés alatt férjét. Uladzimir Neklaev csak a feleségével és ügyvédjével beszélhet, nem nézheti a híreket a televízióban, nem telefonálhat és nem internetezhet.
A hatóságok ugyancsak szombaton engedték el és helyezték házi őrizetbe Irina Halip ismert újságírót, Andrej Szannyikov volt elnökjelölt feleségét. Az ő lakását is megszállta két ügynök. Ügyvédjén kívül csak három éves kisfiát láthatja az asszony. Szannyikov még mindig börtönben van. Az állam azzal fenyegette meg a házaspárt, hogy állami gondozásba veszik a kisfiút, de végül anyai nagymamájánál helyezték el. Neklaevet tavaly a december 19-ről 20-ára virradó éjjel vették őrizetbe, miután részt vett az Aljakszandr Lukasenka elnök újraválasztása ellen tartott minszki tüntetésen. A politikus megsebesült a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapás során, és kórházi ágyából hurcolták el börtönbe.
Az elnökválasztáson indult kilenc ellenzéki jelölt közül hetet vett őrizetbe a rendőrség. Közülük kettőt rögtön elengedtek, miután bírálták a tömeges rendbontást, különös tekintettel a parlament és a kormány épületeinek elfoglalására tett erőszakos kísérleteket. Neklaev mellett Aljakszej Mihalevics, Vitalij Rimasevszkij, Andrej Szannyikov és Mikalaj Sztatkevics került fogdába, s közülük Rimasevszkijt január elején engedték szabadon. Így még három volt elnökjelölt van továbbra is börtönben.
Valamennyiüket tömeges rendbontás szervezésével vádolják a hatóságok, amiért akár 15 évi szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Vasárnap néhány tucat ellenzéki tartott nem engedélyezett tüntetést a KGB székházánál, hogy kifejezze támogatását a bebörtönzöttek iránt. A békés, gyertyafényes demonstráció öt percig tartott: rendőrök szétzavarták a gyülekezőket, és 25 embert őrizetbe vettek.
A hivatalos eredmény szerint a tavaly december 19-én tartott elnökválasztást Lukasenka a szavazatok közel 80 százalékával nyerte meg. Nemzetközi megfigyelők élesen bírálták a szavazás lebonyolítását. Az ellenzék szerint Lukasenka olyan választási rendszert vezetett be, hogy más jelölteknek gyakorlatilag esélyük sincsen a győzelemre.