Hivatalos munkalátogatást tesz Szlovákiában Orbán Viktor
Orbán Viktor személyében csaknem 12 év elteltével látogat újra a magyar kormány feje hivatalosan Szlovákiába.
Hivatalos munkalátogatást tesz pénteken Pozsonyban a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor személyében csaknem 12 év elteltével látogat újra a magyar kormány feje hivatalosan Szlovákiába. Magyar miniszterelnök legutóbb 1999 februárjában volt hivatalos látogatáson Pozsonyban. Ez szintén Orbán Viktor volt, aki akkor első kormányfői mandátumát töltötte.
Akkor is és most is mindkét oldalon jobbközép kormányok voltak, illetve vannak hatalmon. Mikulás Dzurinda, Orbán egykori partnere ma az Iveta Radicová vezette szlovák kormány külügyminisztere, s a legerősebb kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke. Míg a Dzurinda-kormánynak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) volt a tagja, addig a Radicová-kabinetben a nem egészen két éve alakult Híd magyar-szlovák polgári párt képviselteti magát. Az MKP akkori, illetve a Híd mai elnöke egyazon személy: Bugár Béla. Az MKP-t a Fidesz akkor is és most is szlovákiai stratégiai partnerének tekintette, illetve tekinti, míg a Híddal hivatalosan nem kommunikál.
Orbán Viktor és Iveta Radicová tárgyalásainak napirendjén szlovák források szerint a magyar-szlovák kapcsolatok, a határon átnyúló együttműködés lehetőségei, a magyar EU-elnökség és a szlovák visegrádi elnökség időszerű kérdései szerepelnek. Biztosra vehető, hogy vitatéma lesz a határon túli magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar jogszabály, illetve az arra adott szlovák válasz. Ebben a témában a magyar és a szlovák álláspont erősen eltér egymástól. A miniszterelnökök megállapodást írnak alá egy magyar-szlovák gázvezeték létrehozásáról, amely összekötné Magyarország és Szlovákia gázvezeték-hálózatait.