2011. január. 26. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 26. 17:38 Világ

Kaczynski halála: a légiirányítókat is kihallgatnák

A lengyel katonai ügyészség szerdán bejelentette: kérelemmel fordult az orosz társszervekhez, hogy kihallgathassa a szmolenszki Szevernij repülőtér azon légiirányítóit, akik szolgálatban voltak Lech Kaczynski elnök különgépének tavaly áprilisi katasztrófája idején.

Mint Zbigniew Rzepa, a lengyel katonai ügyészség szóvivője elmondta, az orosz légiirányítókat tanúként akarják kihallgatni. Varsó a múlt héten szemére vetette a szerencsétlenséget orosz részről kivizsgáló hatóságnak, hogy Lengyelországra hárított minden felelősséget a 96 ember halálát okozó katasztrófáért, figyelmen kívül hagyva az orosz légiirányítás által elkövetett hibákat és a szmolenszki repülőtér műszaki állapotát.

A szovjet utódállamok Államközi Repülésügyi Bizottsága (MAK) által két hete Moszkvában közzétett jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a lengyel pilóták "nem voltak kellően felkészítve" és "lélektani nyomás" alatt döntöttek úgy, hogy a sűrű köd ellenére megkísérlik a leszállást. Mint a szóvivő közléséből kiderült, a két ország katonai ügyészsége párhuzamos nyomozást folytat az esetleges büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében, függetlenül a MAK és egy lengyel kormánybizottság által lefolytatott vizsgálattól.

A Lech Kaczynskit és feleségét, valamint további 94 magas rangú, neves lengyel személyiséget szállító repülőgép 2010. április 10-én zuhant le a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett. A katasztrófát senki sem élte túl. A küldöttség a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) emlékhelyre tartott, hogy megemlékezzen a II. világháború elején Sztálin utasítására lemészárolt több mint 20 ezer lengyel hadifogoly és civil halálának 70. évfordulójáról.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.