Homoszexuális táncpartnerek miatt tiltakozik Niki Lauda
Élesen bírálta az osztrák közszolgálati televíziót Niki Lauda, amiért a tévé egy homoszexuális műsorvezetője azonos nemű partnerrel akar táncolni az egyik műsorban.
Az ORF-et csak a nézettség növelése vezérli, maga a műsor pedig "rossz viselkedési mintát mutat" a gyerekeknek és a fiataloknak - nyilatkozta felháborodottan az egykori autóversenyző, ma légitársaság-tulajdonos az Österreich című lap hétfői számának. A televízió vezetősége szerint éppen a heves reakció mutatja, hogy nekik van igazuk.
A műsorban hírességek mérik össze egymással tánctudásukat. Egyikük, a homoszexualitását nyíltan vállaló ismert osztrák énekes, humorista, műsorvezető Alfons Haider két hete bejelentette, hogy egy másik férfival fog táncolni a televíziós program új évadjában.
Lauda azt mondta, "nincs semmi baja a homoszexuálisokkal", de nem akarja, hogy "táncoló melegek teljesen hamis viselkedési mintát mutassanak a fiataloknak". "A táncban az a szép, hogy férfiak táncolnak nőkkel" - mondta. "Azt sem akarom, hogy egy napon bocsánatot kelljen kérnem azért, hogy heteroszexuális vagyok" - tette hozzá.
A Homoszexuális Kezdeményezés nevű társadalmi szervezet bocsánatkérést követelt az ismert osztrák személyiségtől. Haider a maga részéről azt mondta: "Lauda kijelentései önmagukat minősítik. Nem szükséges semmit hozzáfűzni".
Alexander Wrabetz, a televízió elnöke kijelentette: az ORF az osztrák társadalmat képezi le, ezért a tervezett műsorszám sugárzása indokolt, mert többletértéket képvisel. "Meglepődtem (Niki Lauda) heves reakcióján, de éppen ez mutatja, hogy ez téma a társadalomban" - mondta. Az, hogy igény van a vitára, azt mutatja, hogy az ORF-nek igaza van a produkcióval kapcsolatban - tette hozzá.