2011. január. 22. 16:41 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 22. 16:09 Világ

Gannúsi a demokratikus átmenet után visszavonul

Az ideiglenes tunéziai kormány feje távozik a politikából az átmeneti korszak után. Mohammed Gannúsi péntek este jelentette be a televízióban visszavonulási szándékát.

Az átmenet csúcspontját a demokratikus és átlátható választások megtartása jelenti majd az észak-afrikai országban. A kormányfő megígérte, hogy addig is az általa irányított kabinet hatályon kívül helyezi az antidemokratikus törvényeket.

Gannúsi beszédét csütörtökön vették fel a miniszterelnöki palotában. Az ideiglenes kormányfő két független újságíró társaságában leszögezte: a választási törvényt, a terrorizmus elleni harccal és a sajtóval kapcsolatos jogszabályokat megszüntetik. Ugyanakkor továbbra is érvényesnek tekintik a többnejűséget tiltó törvényt és az ingyenes oktatásra való jogot.

Gannúsi a megbuktatott elnök, Zin el-Abidin ben Ali országlása idején is kormányfő volt. Tunéziában az államfő elmenekülése után is folytatódtak a tüntetések, amelyek résztvevőinek egyik fő kifogása, hogy az új, átmeneti kormányban helyet kaptak a bukott rendszer politikusai, így Gannúsi is.

A 70 éves ideiglenes kormányfő hangoztatta, hogy az átmeneti korszák végével az ő politikai pályafutása is véget ér. Ha felkérnék sem vállalna el képviselőjelöltséget, nyugállományba vonul. "Van épp elég tehetséges és rátermett emberünk, az én megbízatásom már csak átmeneti" - fogalmazott.

A jelenleg érvényben lévő választási törvény néhány politikai párt betiltásáról is rendelkezik. Az úgynevezett terroristatörvény alapján számos olyan fiatalt vetettek börtönbe, akiket az ország biztonságára, vagyis a hatalomra nézve veszélyesnek tartottak. A sajtótörvény pedig lehetőséget adott a szigorú állami cenzúra gyakorlatára.
 
A számítások szerint hozzávetőleg hat hónapot vesz igénybe, hogy Tunéziában a valós demokrácia működtetetéséhez szükséges feltételeket megteremtsék.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.