2011. január. 21. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 21. 10:38 Világ

Kimenekítették a kalózok karmaiból a dél-koreai teherhajót

A vakmerő akcióban, melyet az Arab-tengeren hajtottak végre, megmentették a dél-koreai teherhajó 21 fős személyzetét, megöltek nyolc kalózt, ötöt pedig elfogtak.

Megrohamozta és kiszabadította a kalózok fogságából egy dél-koreai speciális egység azt a teherhajót, amelyet múlt hét végén kerítettek hatalmukba szomáliai tengeri rablók - közölte pénteken a dél-koreai haditengerészet egyik szóvivője.

A vakmerő akcióban, melyet az Arab-tengeren hajtottak végre, megmentették a dél-koreai teherhajó 21 fős személyzetét, megöltek nyolc kalózt, ötöt pedig elfogtak. A Yonhap hírügynökség tájékoztatása szerint a teherhajó kapitányára a mentési akció közben rálőtt az egyik kalóz, de sérülése nem életveszélyes. 

"Nem fogjuk tolerálni ezt a népünk életét és biztonságát fenyegető gyakorlatot" - jelentette ki rövid televíziós nyilatkozatában a túszejtő akcióra utalva Ri Mjong Bak dél-koreai államfő, aki köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek segítették a dél-koreai haditengerészetet a kalózok elleni támadás végrehajtásában. A műveletre két hónappal az után került sor, hogy szomáliai kalózok - hét hónap elteltével - elengedtek egy dél-koreai szupertartályhajót, fedélzetén 24 fős személyzettel.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.