2010. december. 24. 07:18 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 24. 07:20 Világ

Kétezer utas rekedt a párizsi Roissy repülőtéren

Mintegy kétezer utas rekedt csütörtök este a párizsi Roissy repülőtéren a tömeges járattörlés miatt. A polgári védelem tábori ágyakat és takarókat bocsátott a rendelkezésükre - közölte a közlekedési és környezetvédelmi miniszter.

Csütörtök délután 58 járatot töröltek a Roissyn, főleg a repülőgépek jegesedése miatt. Ez azt jelenti, hogy 6-7 ezer ember gépe nem indult el. A havas eső vastagon ráfagyott a légi járművekre, és letakarításuk legalább kétszer annyi időt vesz igénybe, mint általában. Emiatt körülbelül 2000 ember volt kénytelen az éjszakát a repülőtéren tölteni - mondta Nathalie Kosciusko-Morizet, miután ellátogatott a légikikötőbe.

A Roissyn már amúgy is nagy volt a rendetlenség, mert néhány nappal korábban is ott töltötte az éjszakát több ezer ember a viharok miatt. A miniszter szerint az érintett 6-7 ezer utasnak a fele még pénteken sem fog tudni gépre szállni. Azok az utasok azonban, akik már váltottak jegyet valamely pénteki, menetrend szerinti járatra, nagy valószínűséggel elindulhatnak - tette hozzá.

A hatóságok azonban azt kérik a Roissyról indulni szándékozóktól, hogy előtte tájékozódjanak. Mindenképpen nagy felfordulás lesz pénteken - jelentette ki a miniszter.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.