2010. december. 23. 22:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 23. 21:58 Világ

Bírálta a magyar médiatörvényt a cseh külügyminiszter

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: az Európai Unió demokratikus alapelveivel "összeegyeztethetetlennek" nevezte az új magyar médiatörvényt.

A hírügynökség szerint Schwarzenberg a törvényt jelenlegi formájában "veszélyesnek" nevezte, és úgy vélekedett: "Ha a törvény cikkelyeit megfelelően értelmezzük, akkor az a média teljes elhallgattatásához vezethet."

A cseh külügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy az Európai Uniónak rögtön a magyar uniós elnökség január elsejei kezdetekor egyértelművé kell tennie a törvénnyel kapcsolatos álláspontját. Schwarzenberg szerint a legközelebbi lehetőséggel élve európai keretekben kellene rögzíteni, hogy a szóban forgó törvény ellentmond az Európai Unió alapelveinek." "Mindezt rögtön az uniós elnökség kezdetekor teljes egyértelműséggel kell kimondani" - fogalmazott a miniszter, aki a dpa szerint hozzátette: "Szeretjük a magyarokat, de ezzel ők valóban rögtön az elején eljátszották hírnevüket."

Schwarzenberg ugyanakkor a hírügynökség által ismertetett interjúban óvta az uniót attól, hogy a Lisszaboni Szerződés alapján azonnal szankciókkal fenyegesse meg Magyarországot. Az EU-nak nem kellene rögtön ágyúval lőnie - hangoztatta a cseh külügyminiszter, aki a dpa szerint reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök "meggondolja magát és módosítja a törvényt".

Daniel Cohn-Bendit, az európai zöldek egyik vezetője a Deutschlandfunk német rádióállomásnak nyilatkozva annak a nézetnek adott hangot: "Európa számára nehezen lesz megemészthető" , hogy az Európai Unió soron következő elnöke egy, a médiát felügyelő hatóságot hoz létre. Cohn-Bendit szerint Magyarország "kellemetlen viták" előtt áll.

Az európai zöldek képviselője a csütörtöki interjúban annak a nézetnek adott hangot: Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben "viharos" ülésre számíthat, amikor januárban előterjeszti majd országa európai uniós elnökségi programját.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.