2010. december. 19. 16:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 19. 16:43 Világ

Meghalt az euró egyik atyja

Vasárnapra virradó éjjel, hetvenéves korában meghalt Tommaso Padoa-Schioppa olasz közgazdász, akit az euró egyik kitalálójaként és létrehozójaként tartottak számon.

Padoa-Schioppa az Európai Központi Bank elnöke volt, majd 2006 és 2008 között, Romano Prodi miniszterelnöksége idején hazája gazdasági minisztere. Váratlanul érte a halál: barátaival vacsorázott Rómában, amikor szívrohamot kapott, amelyet nem élt túl. 

Tommaso Padoa-Schioppát az európai egység és a közös európai valuta szenvedélyes szószólójaként ismerték. "Azok közé tartozott, akik tudták, hogyan kell konkrét cselekvéssé változtatni az európai eszmét" – mondta róla Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök.

A nagy tekintélyű közgazdász hét évig állt az Európai Központi Bank élén, s egyike volt annak a hat embernek, akik azt a feladatot kapták, hogy az 1999. január 1-jén bevezetett eurót az életben maradása szempontjából döntő jelentőségű első néhány évben kezeljék. "Az euró használatának elején döntő szerepe volt az Európai Központi Bank tekintélyének megteremtésében és fenntartásában" – mondta Jean-Claude Trichet, a pénzintézet jelenlegi elnöke.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?