2010. december. 13. 16:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 13. 16:16 Világ

Az ellenzék választási csalást emleget Koszovóban

A szavazatok több mint felének összeszámlálása után valamelyest csökkent ugyan a kormányzó Koszovói Demokrata Párt (PDK) előnye, de 30,6 százalékkal változatlanul a vasárnap megtartott választás nyertesének számít.

Legfőbb riválisa, a voksok 26,2 százalékát megszerző Koszovói Demokratikus Liga (LDK) ugyanakkor választási csalással vádolja a győztest. A vád alapja az, hogy két, a PDK fellegvárának tartott választási körzetben aránytalanul nagy volt a részvétel, az országos 48 százalékkal szemben 94 százalék. "A koszovói realitások alapján a 94 százalékos választási részvétel statisztikailag lehetetlen, logikailag ésszerűtlen, politikailag elfogadhatatlan és jogilag megtámadható" - jelentette ki Arben Gashi, az LDK szóvivője, hozzátéve, hogy a párt a két választási körzetben új voksolást követel. A PDK még nem reagált a vádra.

Doris Pack, az Európai Parlament megfigyelő missziójának vezetője értesült a választási csalás vádjáról, de mint mondta, nem hiszi, hogy az esetleges csalás érvénytelenítené a voksolást. Megítélése szerint a választás összességében jól szervezett volt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.